Molnár Piroska elmesélte, hogy személyesen is nagyon jóban volt Nagy Lászlóval és feleségével, Szécsi Margittal. "Még szegedi színésznő voltam, amikor megismerkedtünk, s onnantól rendszeresen velük mentem rendhagyó verses irodalomóráikra, ahol a verseiket én olvastam fel. Nagy László halála után még inkább elmélyült a barátságunk Szécsi Margittal. Sokszor vittem kirándulni, ki a zöldbe", mondja Molnár Piroska. S hogy miért ez az egyik kedves verse? „Mert nekem éppen arról szól, hogy egyszer vége lesz ennek az őrületnek is, felébredünk a rossz álomból, újjászületünk.”

Nagy László sokszor álmodott verseket. Írt egy naplót élete utolsó három évében, 1977. március 26-án például ezt jegyezte föl oda: „Aludtam, verset álmodtam, homályos.” Csaknem száz álomleírás szerepel a naplójában. 1975-ben volt egy televíziós portréfilmje (az utolsó interjúja), abban kérdezte tőle írótársa, Kormos István: „Milyeneket szoktál álmodni?” Nagy László így válaszolt: „Különféle különös dolgokat álmodok, hiszen az álom maga is különösség. Vannak szép, csúnya, rossz álmaim. Sokszor álmodtam már nagy és piszkos vízzel, zúg el alattam, csak egy kis ágacskába tudok kapaszkodni. Álmodok szépet is. Tíz évvel ezelőtt álmodtam egy nagy, bársonyos dombot. Legszebb álmom a repülés, már gyermekkoromban is repültem sokat.”