Niclas Trouvé, Svédország korábbi budapesti nagykövete így ajánlotta a Diplomáciát: "Ez a történet a személyes bátorságról, az erkölcsi tartásról szól, és engedetlenségről is egy nagyobb, nemesebb cél érdekében. Szól az emberi életek mentéséről, s a világ egyik legklasszikusabb és leggyönyörűbb városának megmentéséről a jövő generációi számára, egy örökség megőrzéséről, amely az egész emberiségé. Ugyanakkor arról is szól ez a történet, miként tud egy szál maga egy ember, egy Raoul Nordling nevű svéd diplomata – nem törődve saját félelmeivel és biztonságával – ekkora fordulatot előidézni, és egy embertársa, a német Choltitz tábornok felé fordulva elérni, ami a legtöbb ember számára lehetetlen küldetésnek tűnik. Mindezt úgy, hogy a tábornok emberségére, képzettségére, kulturális neveltetésére és az utókornak fennmaradó örökségére alapozva érvel."
A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg Párizs 1944-ben Hitler bosszújától. A párizsi svéd konzulnak, Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, és lebeszélje Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Ennek a találkozásnak a története Cyril Gely darabja, a Diplomácia.

Alföldi Róbert így beszél róla: „Nekem leginkább az a példaértékű ebben, hogy noha a két ember teljesen mást gondol a világról, sőt, a világ két pólusán állnak, mégis elismerik a másikat, s ha nem értenek is egyet, tisztelik egymást. Ma azért eléggé utópisztikusnak gondolom ezt a hozzáállást, egyáltalán azt, hogy az egyik ember meghallja a másik ember mondatát, és fordítva. De itt a német tábornok a szó, meg a normalitás, az épelméjűség révén jut el döntésének megmásításához, hogy egy katonai parancs ellenében egy másik parancsnak, a belső meggyőződésének engedjen. Ez a valódi szabadság. Azt is megmutatja ez a színdarab: minden párbeszédhez, egyáltalán beszélgetéshez az kell, az a morális és normális emberi feltétel, hogy a beszélgetők egyenrangúnak tartsák egymást. Olyan helyzetet mutat ez a darab, amely kapcsán azon gondolkodom: vajon mi nem késtünk-e el, hogy meghalljuk a másikat?"