"Emberi lélek rajzolódik elénk, s e lélekben minden, amit látott, remélt, érlelt és elveszített. Mindig, s minden vonatkozásban önmagát adja, az arcához hasonított külvilágban is önmagát, stilizált és szelíd póztalanságban, amivé felküzdötte magát, s amivé a halálba vezető élet megrontotta. A beteljesedett művész biztos nyugalma, s a halálig befejezetlen gyermek csodaváró nyugtalansága együtt alkotják írói attitűdjét, azt a végleg megtalált egyéni hangot, mely mélyen és pontosan őt jelenti és senki más hangjához nem hasonlít.” (1935 - Nyugat)