![]() |
A kortárs irodalom remekeinek bemutatása mellett mindig is feladatunknak éreztük, hogy a 20. század klasszikusait is felidézzük.
A 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Szabó Magda: Az őz c. regénye, melynek ősbemutatója 2016. október 15-én volt. A regény főhősnője (Nagy Mari) szerelmének sírjánál felidézi életét és az emlékek morzsáiból egy különleges női történet bontakozik ki.
Déry Tibor - Makk Károly: Szerelem c. darabjának ősbemutatóját 2016. április 5-én tartottuk. Makk Károly 1971-ben készült Szerelem című alkotásának a forgatókönyve Déry Tibor két megrendítő írása, a Szerelem és a Két asszony című novellák alapján készült. Mindkét Déry-novella a film megmutatja, hogy az emberi szeretet, a másikba vetett hűség és bizalom mindent túlél, és nem szenvedi a hazugságot, sem a politikai rendszer elnyomását, hiszen „A Szerelem nem korszakalkotó, hanem korszakváltó mű.” (Gelencsér András)
2014. szeptember 12-én mutattuk be Grecsó Krisztián Aegon-díjas regényét, Melletem elférsz címmel. A három nemzedéket bemutató mű szereplői és főhőse hisznek az öröklődésben. Tudják, nem csak géneket, hanem sorsokat is örökölnek. A harmincas éveinek közepén járó, Budapesten élő főhőst egy fájdalmas szakítás, a nagymama megtalált naplója és egy, a családi legendáriumot megkérdőjelező levél indítja el az identitáskeresés útján.
Fesztbaum Béla "Szülőfalum, Pest” című zenés színházi estje Molnár Ferenc írásai alapján készült. Az est megidézi a "színházi" írót és a "kávéházi" ismeretlen arcát, nem színpadra szánt szövegein keresztül.