RSZ: Milyen egyéniség Irén, akit alakítasz?

SA: Irén egy házvezetőnő, az öregasszony ápolónője. A történet három nőalakjának egyike. Furcsa, kicsit morózus, tenyeres-talpas, egészségesen két lábbal a földön járó asszony.

RSZ: Hogyan hasonlítanád össze a három nőalakot egymással?

SA: Mind a három női figura kitartó, szerető, hűséges, nem adják fel a céljaikat és az elveiket. Persze a napi kihívások mellett nem könnyű ezeknek megfelelni. Mindenki arra törekszik, hogy megtartsa a gyökereket, a fontos kapcsolódási pontokat.

RSZ: Miben különbözik Irén a másik két hölgytől?

SA: A két tragikusabb szerep mellett egy kicsit komikusabb figura. Jóravaló, egyszerű gondolkodású, szerethető személy, aki az utolsó pillanatig ápolja az idős hölgyet és vele van. A csúnya ötvenes évek után, a hatvanas évek elején járunk, végig kitartanak egymás mellett. A darab három női sorsot vonultat fel egy történelmi korszakban.

RSZ: Makk Károly Szerelem című filmjét 1971-ben mutatták be. Miért fontos ma?

SA: Ez egy szép és megrendítő történet a kitartásról, az emberi kapcsolatokról a ragaszkodásról, melyek mindig fontosak. Amikor a külvilág megváltozik körülöttünk és kifordul magából, meg kell vizsgálni, hogyan csapódik le mindez az emberi kapcsolatokban, megmarad-e az emberi összetartás.

RSZ: Milyen emlékeid vannak a filmről?

SA: Nagyon sokszor láttam ezt a filmet, ami nagyon nagy baj. Csodálatos film, elragadtatással tudok csak beszélni erről a remekműről, de ilyen filmélménnyel darabot csinálni …. Óhatatlanul visszatérnek az emlékképek. Ez most egy erősen színpadi átirat, amiben meg kell keresnünk a színpadi igazságokat. Könnyűnek látszott, de most hogy behatoltunk a darabba, nagy próbatételek vannak benne. Ez egy kamaradarab, és ebben a kicsi színházi térben végesek a színpadi eszközök, és filmszerűen játszunk a közönség közelsége miatt is.